Belgrád

 
 
Advent Belgrádban
 
 
Időpont: 2021. december 04. (szombat)
 
 Indulás Szegedről 07:00-kor. (További felszállási lehetőségek: Orosháza, Hódmezővásárhely).. Folyamatos utazás Belgrádig.A szerb fővárosba érkezve, a Nándorfehérvári várban kezdjük a programunkat (Hunyadi János és serege itt aratott döntő győzelmet a török csapatok felett, erről a helyszínen egy magyar nyelvű emlékkő is tanúskodik).  Sétánk során láthatjuk az óratornyot, Damad Ali pasa türbéjét, és a Győztes szobrát, valamint gyönyörködhetünk a Száva és a Duna összefolyása nyújtotta látványban. A várban tett látogatás után „lesétálunk”a belvárosba, a Szabadság térre, útközben érintve a város nevezetességeit. (Szt. Márk Székesegyház, Parlament, Nemzeti Színház és Szt. Száva Székesegyház). A város főtere és a Knez Mihailova utca (a karácsonyi vásár színhelye) ilyenkor megtelik színes faházikókkal, a pavilonokban pedig kézműves termékeket kínálnak, és természetesen forralt borból és finom ételekből sincs hiány. A szabadprogram után hazaindulunk, de a napi programunk még nem ér véget, hiszen Topolyán még megállunk a Brindza Borászatnál, ahol borkóstolóra várnak majd bennünket. Várható érkezés Szegedre éjfél előtt.
 
 
Részvételi díj:
12.000 Ft/Fő
 
+ Fakultatív BBP-biztosítás (520 Ft/Fő)
 

A helyszínen fizetendő költség: 4 €/Fő

 
 
Fakultatív programok / belépők árai:  
 
Borkóstoló: kb. 10 €/Fő
 

A részvétel feltételei:

 

- Jelenleg szabadon be lehet utazni az országba

 

- szájmaszk használata zárt térben kötelező!

 

 
Működési engedély szám: U-000746

Belgrád Belgrád Belgrád Belgrád Belgrád